| |
|
Magánvállalatokat vonnak be Kína atomenergia-programjába HIRDETÉS A kínai nukleáris energia óriásberuházója, a Guandong Nuclear Power Group (CGN) hétfőn bejelentette, hogy egymilliárd jüan (146 millió dollár) értékű szerződést írt alá harminc magánvállalattal nukleáris energiaipari berendezések vásárlásáról. Ez az első alkalom, hogy Kína egyetlen - 130 milliárd jüan (19 milliárd dollár) bruttó eszközértékkel rendelkező - atomenergia-ipari vállalata a kínai magánszektorból vásárol - közölte Huang Ji-caj (Huang Yicai), a Csöcsiang (Zheijang) tartományi atomerőmű-projekt menedzsere. Az erőműi beruházásokhoz szükséges berendezések gyártói többségükben állami vállalatok, de kapacitásuk a tiszta energia ipar gyorsütemű fejlődésével korlátozottá vált - tájékoztatott Huang, aki azt is elmondta, hogy céljuk nem csak a biztonságos háttéripari kapacitás megteremtése, hanem szeretnék a magánvállalkozásokat is bevonni az ipari termelési láncba. A mostani egymilliárdos megállapodást követően hamarosan egy másik - 4 milliárd jüanos - szerződéscsomag aláírására kerül majd sor, szintén a magánszféra vállalataival - jelentette be Huang, elárulva azt is, hogy ahogyan ez alkalommal, úgy a következőnél is csöcsiangi partnerek lesznek a kiválasztottak. Kína összes energiafogyasztásából kevesebb mint két százalékot fedez a nukleáris energia, az elektromos energia nyolcvan százalékát szénnel állítják elő. Kína keleti partja mentén jelenleg 11 atomerőmű 9,07 millió kilowatt összteljesítménnyel üzemel. 16 erőmű van építés alatt, és további legalább nyolc beruházás kezdése várható a közeli jövőben. A kínai kormány az elmúlt években fokozatosan növelte célkitűzését, és a 2009. júliusi kormányülésen elfogadott tervek szerint 2020-ig az atomenergiával termelt villamos energia mennyiségét 86 millió kilowattra kívánják emelni. (mti)
HIRDETÉS |
![]() ![]() ![]()
IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
A gazdasági helyzet súlyos, de nem fenyeget államcsőd - állítja Juhász Jácint
Murok-díjat kap László Attila, amiért semmibe veszi választói akaratát
Murok-díjat kap László Attila, amiért semmibe veszi választói akaratát
![]() SZAVAZÓGÉPMeddig bírod napfény nélkül? |